Turi Bálint (1979-1983)
„Egyszer volt, hol nem volt…”
Elég régen volt. A múlt évezredben. 1979-et írtunk. Elsősként gyülekeztünk a gimnázium udvarán. Kíváncsian méregettük egymást. Akkor még idegen, aztán heteken belül barátokká lett társak. Szakács Tomi, Haris Erzsi, Balogh Laci, Vida Józsi (aki – sajnos – már régen nincs köztünk), Pirityi Edit, és sorolhatnám a neveket. Nem sokan, 24-en kezdtünk az osztályban, aztán csak 19-en maradtunk érettségire. Az akkor még működő testnevelés-tagozatos osztály új ifjú reménységei voltunk. Számomra nem volt különösebben kétséges, hogy melyik középiskolába menjek általános iskola után. Testnevelőtanár szerettem volna lenni, ezt már akkor szilárdan tudtam, így egyértelmű volt, hogy irány a gimi tesi tagozata. Az általános iskolai bizonyítványomban év végén rendszerint 1-2 négyes volt az ötösök mellett. A nyolcadik év végén sikerült az a bravúr, hogy kitűnő lettem. És izgatottan vártam az eredményt, hogy felvettek-e a gimnáziumba! Ilyen idők jártak.
Szép éveket töltöttünk együtt az osztállyal. Osztályfőnökünk Bocskáné dr. Nagy Júlia volt. Később igazgatója is lett a gimnáziumnak, majd két középiskola alapítójaként is beírta a nevét szűkebb hazánk iskolatörténetébe. Azóta is csodálom huszonéveseket megszégyenítő munkabírását. Ma is aktív igazgatója az általa alapított iskolának.
Szívesen idézem fel emlékeim között az osztálykirándulásokat. Megjártuk hazánk legtávolabbi pontjait is. Voltunk Szegeden, Nyíregyházán, Túristvándiban is. Igazi kuriózumnak számított Magyarországról sítáborba utazni akkoriban. Nekünk ez is megadatott: Szlovákiában töltöttünk feledhetetlen egy hetet. Azóta is tart szeretetem e szép téli sport iránt, és meghonosítója lettem Both András testnevelő kollégámmal a városi sítáboroknak 1993-tól kezdődően. Különlegességnek számított akkoriban, hogy háromhetes építőtáborban is részt vettünk az osztállyal az akkori NDK-ban. Ez ma már történelem. El lehet gondolni, mekkora dolog volt a nyolcvanas évek elején repülővel hazautazni Berlinből Budapestre!
Természetesen eleven osztály voltunk. Ahogy kell, gondot is okoztunk és dicsőséget is szereztünk iskolánknak. Gyakorlatilag „bent laktunk” a gimiben. Minden délután edzés: torna és atlétika. Ez volt a két sportágam. Akkor még komolyabb tornász- és atlétikaélet volt a középiskolákban megyeszerte, országszerte. Komoly rangot jelentett megyei győzelmet szerezni, országos döntőkbe jutni. Ma is őrzöm az akkor szerzett sportérmeket. Többszörös középiskolai egyéni és csapat megyei és területi bajnoki címet mondhatok magaménak torna sportágban. Országos döntőbe is eljutottunk a csapattal. Atlétikában, magasugrásban sikerült megyei bajnokságot nyerni, és csapatban gátfutásban is jeleskedtünk. Sorolhatnám még, mely atlétikai számokban gyűjtöttük az érmeket… Daliás idők voltak. Fiatalok voltunk, vagányak, szertelenek, tele valóban világmegváltó tervekkel. Tanultunk is, mert muszáj volt, és mert tudtuk, mit akarunk. Elsőre felvettek a testnevelés és sport hazai fellegvárába, a legendás TF-re, a Budapesti Testnevelési Főiskolára. (Az 1975 óta egyetemi rangban lévő, csupán nevében a főiskolát megtartó, azóta a Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel egyesült iskolába.) Olyan volt, mint egy beteljesült álom. Ma is emlékszem, amikor a postás a kezembe adta a felvételről szóló értesítést. Csodálatos pillanat volt! Úgy éreztem, enyém az egész világ. És tényleg úgy is volt. Azért a pillanatért érdemes volt küzdeni, sokszor késő estig tanulni, naponta keményen edzeni. Azt a sikert középiskolámban alapoztam meg. Testnevelőtanári diplomámat 1988-ban szereztem meg. Mellette gyógytestnevelő tanári diplomát is szereztem. Harmadik diplomámat később, hivatásom gyakorlása közben 1999-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen közoktatási intézményvezető szakon szereztem. Egyik első évfolyam voltunk, amikor ez a képzés megindult az országban. Választott hivatásomat gyakorlom napjainkig. Éppen 15 éve, hogy a város egy másik középiskolájának, a Kultsár István Szakközépiskolának az igazgatója vagyok. Szerepet vállalok a közéletben is, 2010-ben Komárom alpolgármesterévé választottak.
Köszönöm szépen a felkérést, büszkeséggel tölt el, hogy a Jókai Mór Gimnázium 70 éves jubileumára megjelenő könyvben lehetőséget kaptam egy visszaemlékezésre.
Mivel a gimnázium jelenlegi pedagógusainak munkáját is nagyra tartottuk és tartjuk feleségemmel – aki szintén e középiskolának a tanítványa volt – lányunkat a hatosztályos csoportba íratva rájuk bíztuk, s döntésünk helyesnek bizonyult.
A sors különös kegyelmének tartom, hogy mint az iskola volt diákja, a város oktatásért felelős alpolgármestereként köszönthetem az alma matert ezen a szép jubileumi évfordulón.
Turi Bálint
(1979-1983)