Cím Tartalom Beküldés dátumanövekvő sorrend
12.A - Last Party
A 12.A osztályfőnöke, Csonka Tamás tanár úr az osztály számára a végső megmérettetés (érettségi) előtt „bentalvós” programot szerzett az osztálynak.
Az iskolában alvás nem csak az iskolához való közelebb kerülést segíti elő a diákoknak, hanem az egymás közti kapcsolatukat is megerősíti.
Vicces, gyorsaságot és ügyességet fejlesztő játékokkal telt a 12. A osztály esetéje, amelyet az iskola előadó termében majd később a tornateremben töltöttek együtt. A csapatjátékok hatására ilyenkor az osztálytársak közelebb kerülnek egymáshoz és együtt próbálják megoldani a feladataikat.
Én személy szerint rendkívül élveztem ezt az estét, és ajánlom a többi osztálynak is, hogy tegyenek egy próbát, mert tényleg megéri.
Tóth Patrik 12.A
2017.04.30.
Floorball Országos Diákolimpia I. helyezés
A 2016/2017-es tanévben is megrendezésre került a Floorball Országos Diákolimpia. Iskolánk csapatai feltartóztathatatlanul meneteltek a májusi országos döntőig, ahol korcsoportjukban a fiúk a nagypályás I. helyezést szerezték meg, kispályán pedig az előkelő III. helyen végeztek. Kísérőjük Deák Béla tanárúr volt.
 

Nagypálya VI. korcsoport I. helyezés
Csapattagok: Szuri Zoltán, Jenei Tamás, Csajághy Bence, Nagy Dénes, Kővári László, Viczena Áron, Velencei Marcell, Türinger Tamás, Jenei Ádám, Dulai Dániel, Nánási Márton András, Bondor Máté
 

Kispálya V. korcsoport III. helyezés
Csapattagok: Szuri Zoltán, Jenei Tamás, Csajághy Bence, Nagy Dénes, Kővári László, Viczena Áron, Velencei Marcell

Gratulálunk a csapatoknak és felkészítőjüknek!
2017.04.28.
Fair Play Cup
Labdarúgás
Iskolánk egy fiú és egy lány csapattal is képviselte magát a Coca-Cola Cup helyébe lépő, az MLSZ által szervezett amatőr labdarúgóknak kiírt verseny, a Fair Play Cup körzeti selejtezőjében.
Idén remekül szerepeltek Deák Béla focistái, akik az április 21-én, Tatabányán büszkén álltak a dobogó legmagasabb fokára.
Jókai Mór Gimnázium Fiú csapattagok: Szuri Zoltán, Jenei Tamás, Csajághy Bence, Nagy Dénes, Kővári László, Olexa Barnabás, Asbóth Tibor, Borbély Bence Tamás
A Deák Béla tanár úr által irányított lánycsapat az április 21-i, tatabányai megyei döntőn szintén az előkelő I. helyezést érte el.
A Jókai Mór Gimnázium lánycsapat tagjai: Szabó Blanka, Baldoni Vanessa, Czérna Fanni, Pogrányi Petra, Sebestyén Evelin, Ősz Katalin, Juhász Martina, Széll Panna.
Az országos döntőben fiúcsapatunk nem tudta megmutatni, hogy érdemesek a bajnoki címre, mivel a csapattagok jórésze a döntő időpontjában a korosztályos magyar válogatott tagjaként a Svédországban megrendezett floorball világbajnokságon vett részt.
Lánycsapatunk részt vett az országos döntőben, azonban sajnos a csoportküzdelmek során kiesett a bajnokságért folytatott versenyből. Teljesítményük így is rendkívüli, nagyon büszkék vagyunk rájuk!

Gratulálunk a csapatoknak és felkészítőjüknek!
2017.04.28.
LabVIEW vizuális programozói verseny országos 2. helyezés
A Kelkó Balázs, Kántor Balázs alkotta csapat második helyen végzett a National Instruments által szervezett három fordulós, országos csapatversenyen. Az országos döntőt 2017. április 21-én rendezték Debrecenben. Számítógéphez kapcsolt mérőműszerrel analóg és digitális jeleket kellett beolvasni, majd a kérésnek megfelelően számítógéppel feldolgozni. A versenyen összesen 168 csapat indult. Két internetes forduló után, mindössze fél ponttal lemaradva végeztek a második helyen.
Gratulálunk a versenyzőknek!
2017.04.28.
Festival d'Italiano
Iskolánk csapata március 31-én és április 1-én, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégiumban vett részt a 43. Festival d'Italiano olasz nyelvi országos versenyen és találkozón.
A csapat tagjai: Herold Orsolya, Kocsi Nikoletta, Musitz Kíra, Nagy Réka és Turi Ádám.
Felkészítő tanár: Herczeg Edina.
2017.04.07.
Német nap
DER D.A.S.-TAG
Idegen nyelvi délután - „Német Nap”

Iskolánkban sokéves hagyomány minden év tavaszán az Idegen nyelvi délután megrendezése.
Gimnáziumunkban mindenki számára kötelező (legalább) két idegen nyelv elsajátítása, így minden tanuló érintett a témában.
Ebben a tanévben a német nyelvet tanulók és tanáraik kerültek fókuszba.
A rendezvény délben kezdődött a tornateremben, ahol a nyelvtanárok bemutatták a német nyelvterület országait: Németországot, Ausztriát és Svájcot.
Az előadásokból nemcsak földrajzi, gazdasági, statisztikai adatokat tudtunk meg, hanem az adott ország jellegzetes gasztronómiáját is megismerhettük.
Az országbemutatókat Pőcze László tanár úr koreográfiája alapján (aki Michele Lupo rendező Bomber, Bombajó bokszoló című, 1982-ben bemutatott filmjének táncjelenetét tanította be) jellegzetes bajor tánccal zárták néptáncosaink. Bizton állíthatom, hogy az előadás fergeteges sikert aratott!


[[{"fid":"807","view_mode":"wysiwyg","fields":{"format":"wysiwyg","media_title[und][0][value]":"","media_description[und][0][value]":"","media_description[und][0][format]":"full_html"},"type":"media","field_deltas":{"1":{"format":"wysiwyg","media_title[und][0][value]":"","media_description[und][0][value]":"","media_description[und][0][format]":"full_html"}},"link_text":false,"attributes":{"class":"media-element file-wysiwyg","data-delta":"1"}}]]

A bevezető után az osztályok csapatokat alakítottak, amelyek részt vettek az akadályversenyen, míg a többi diák német filmeket nézhetett.
Az akadályverseny első állomásán a három ország jellegzetes tárgyait, ételeit-italait kellett a megfelelő ország területére elhelyezni. A feladat nem volt egyszerű, hiszen több tárgy is használatos a szomszédos országokban.
A következő állomáson híres városok képei várták, hogy a versenyzők felismerjék őket.
Ezután a Brémai muzsikusok című meséből kellett élőképet formálnia a csapatoknak. Ezt a feladatot sok nevetéssel, akrobatikus ügyességgel hajtották végre a diákok.
Volt még puzzle, activity,  kvízjáték - ahol mindenki összemérhette felkészültségét, ismereteit.
A nyertesek oklevelet és német gasztronómiai meglepetéseket vehettek át.

Az akadályverseny győztesei:
1. helyezett: 11.B osztály csapata
2. helyezett: 9.B osztály csapata
3. helyezett: 10.C osztály csapata
Gratulálunk!
2017.03.21.
Magyarország, Szeretlek!
Néhány hónapja iskolánk lehetőséget kapott arra, hogy az érdeklődő diákok résztvegyenek egy televíziós vetélkedőműsor felvételein.
Osztályunk, a 9.B élt ezzel a lehetőséggel, így márciusban statisztálhattunk a „Magyarország, Szeretlek!” című népszerű műsorban, ahol a közönség soraiban tapsolhattunk a hírességekből álló csapatoknak.
Egy napon két adás felvételei készültek el. A forgatás nagyon hosszadalmas és fárasztó volt, de legalább annyira szórakoztató is. Betekintést nyerhettünk a kulisszatitkokba, megismerhettük egy forgatás menetét. Tapasztalhattuk, hogy a könnyed, szórakoztató műsor elkészítése mennyi fáradságot, szervezést, munkát igényel.
Bár a felvételi nap után mindannyian nagyon fáradtan érkeztünk haza, mégis életreszóló élménnyel lettünk gazdagabbak. Bízunk benne, hogy a jövőben is hasonló lehetőséget kapunk arra, hogy újabb látogatást tegyünk a televíziózás világába.
2017.03.20.
Maradj talpon
Talpon maradtunk
Március másodikán az osztály felkerekedett, és elindult a „Maradj talpon!”  forgatási  helyszínére. Mivel ez Budapesten van, ami nincs túl közel, ráadásul a főváros egyik legmegközelíthetetlenebb pontján, nagyon korán kellett kelni, mert hajnali 6 óra 50 perckor indult a buszunk. Rajtunk kívül még két másik osztály tartott velünk.
A buszút nem volt annyira izgalmas, viszonylag csendesen telt. Mindenki izgatottan várakozott, de azt nem tudom, mit csináltak, mikor beleuntak a várakozásba, ugyanis mire ez esetlegesen megtörtént, én már feltehetőleg a mellettem ülő osztálytársamnak dőlve aludtam. Mikor felébredtem, már szólt a zene. Káosz még nem volt, ami az osztályomat ismerve furának tűnt.
Mikor odaértünk, világossá vált számunkra, mit értett az osztályfőnök azon, hogy a stúdió egy régi traktorgyárból lett kialakítva. Szerencsére belülről már szebbnek tűnt. Leadtuk a kabátokat a ruhatárnál, majd bementünk a forgatás helyszínére. A másik csoport érkezéséig egyik helyről a másikra kellett vándorolnunk, ahol épp forgattak, hogy úgy tűnjön, többen vagyunk, mint ahányan ott voltunk. Persze a másik csoport nem direkt hagyott minket ilyen helyzetben, csupán arról volt szó, hogy lerobbant a buszuk, és egyelőre nem tudtak jönni. Szerencsére nemsokára ők is megérkeztek.
Az első adás forgatását még mindenki nagyon élvezte, az már más kérdés, hogy kb. másfél-2 óra alatt vettek fel félórányi anyagot. Mikor leesett egy ember, mert nem tudott válaszolni a kérdésre – ez gyakran megtörtént -, mindig elkiáltották az azóta szállóigévé vált mondatot, miszerint „Jöhet a korrekció!”. Ilyenkor a sminkes megigazította a nők – és legnagyobb megdöbbenésemre férfiak – sminkjét, nekünk pedig volt 5-10 perc szünetünk. Ekkor csak inni és enni lehetett, nem mehettünk ki a forgatás helyszínéről.
Mikor felvették a félórányi anyagot, kaptunk 20 perc szünetet. Ez volt az első – de korántsem az utolsó – csalódás aznap, mert előzőleg háromnegyed óra szünetet ígértek nekünk. Annyira nem bántam, eljutottam a büfébe, tudtam venni kávét, szóval teljesen elégedetten – és akkor még kicsit sem fáradtan – mentem vissza a második adás forgatására, ami nagyjából ugyanúgy telt, mint az előző.
A harmadik adás forgatásán, ami olyan délután 7 óra körül lehetett, egy váratlan vendég érkezett, Murphy személyében. Az egyik játékosnak nagyon megfájdult a lába, így kb. fél óra tanácskozás következett arról, hogy le merjék-e dobni. Ezalatt mi nem mehettünk el. A játékost végül ledobták, sejtésem szerint alapos orvosi kivizsgálást követően.
Ezek után azt hittük, hazamehetünk, de még egy promóciós anyagot is fel kellett venni. Mindenki nagyon fáradt volt, de valahogyan még mindig bírtuk. Mikor végre végeztünk, úgy döntöttünk, egyszer elég volt, többet ide se jövünk. Az első adás felvétele még jó volt, de a végére besokalltunk. Kálmán, az egyik producer felajánlotta, hogy másnap ne kelljen iskolába mennünk. Szerintem akkor hangzott el a stúdió életében valaha történt legőszintébb, kicsit sem mesterkélt taps. Ezt az ötletet sajnos a tanáraink nem tartották kivitelezhetőnek.
A buszon azonnal elaludtam, de mikor a Parlamentnél jártunk, a mellettem ülő osztálytársam felkeltett, hogy nézzem meg, milyen szép. Tényleg az volt.
Úgy gondolom, mindenki sokat tanult ebből a kis kirándulásból. Március másodika óta nem tudok ugyanúgy nézni a tévés vetélkedőkre, osztályfőnökünknek pedig bebizonyítottuk, hogy tudunk rendesen is viselkedni. Magunknak pedig megmutattuk, hogy ha kell, tudunk akár 12 órán keresztül is koncentrálni, és ha nagyon akarunk, talpon maradunk.
2017.03.20.
Sportlövőink sikerei
Hat bajnoki címet nyertek a komáromi sportlövők!
A Magyar Sportlövő Szövetség 10 méteres Puska-Pisztoly Országos Bajnokság, Százhalombatta.
Eredményeink, félkövéren szedve iskolánk tanulói:

ifjúsági női egyéni: 1. Horváth Lea, 3. Horváth Zoé (egyaránt KVSE);
ifjúsági női csapat: 1. KVSE (Csúszka Nikolett, Horváth Lea, Horváth Zoé);
ifjúsági férfi csapat: 2. Finomító SLK (Koczkás Dávid, Pekler Zalán, Szabó Zsolt);
junior női egyéni: 1. Horváth Lea (KVSE);
junior női csapat: 2. KVSE (Csúszka Nikolett, Horváth Lea, Horváth Zoé);
junior férfi csapat: 2. Finomító SLK (Pekler Zalán, Tóth Tamás, Vas Péter);
vegyespáros, junior: 1. Bajos Gitta-Vas Péter (Finomító SLK), 2. Papp Zsófia-Pekler Zalán
(Finomító SLK);
vegyespáros, felnőtt: 2. Miskolczi Julianna-Nagy Sándor (KVSE), 3. Horváth Lea-Kapás
István (KVSE);
felnőtt férfi egyéni : 1. Vas Péter (Finomító SLK), 3. Sidi Péter (Komárom Olympia SE).

A városi televízió tudósítása:
 
[[{"fid":"815","view_mode":"wysiwyg","fields":{"format":"wysiwyg","media_title[und][0][value]":"","media_description[und][0][value]":"","media_description[und][0][format]":"full_html"},"type":"media","field_deltas":{"1":{"format":"wysiwyg","media_title[und][0][value]":"","media_description[und][0][value]":"","media_description[und][0][format]":"full_html"},"2":{"format":"wysiwyg","media_title[und][0][value]":"","media_description[und][0][value]":"","media_description[und][0][format]":"full_html"}},"link_text":false,"attributes":{"class":"media-element file-wysiwyg","data-delta":"2"}}]]


 
2017.02.25.
Művészeti hét
Kétévente rendezik meg a művészeti hetet a Jókai Mór Gimnáziumban, melynek célja, hogy a diákok minél több művészeti ággal ismerkedjenek meg. Az idei repertoárban volt filmvetítés, néptánc, kiállítás, hangverseny és színházi előadás egyaránt. A tízedik művészeti hét február 13-a és 17-e között zajlott.

Elsőként Tasnádi László pszichológus grafikáiból nyílt tárlat a gimnázium aulájában. A portrék mellett Komárom és Esztergom látnivalóit is megcsodálhatták a tanulók.

A zene bűvöletében címet viselő programon azok a fiatalok léptek fel, akik szabadidejükben énekléssel, zenéléssel foglalkoznak. Pőcze László vezetésével a hét folyamán néptáncoktatásra is sor került, és a diákok megnézhették a Valahol Európában című filmet. A rendezvénysorozatot színházi előadás zárta, Gál Tamás színművész a Jókai moziban adta elő Arany János Buda halála című művét.  A Jókai Gimnázium Művészeti hetén részt vett dr. Molnár Attila polgármester és Hamrák Zsófia képviselőasszony is.

 
2017.02.21.

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára