Cím Tartalom Beküldés dátumanövekvő sorrend
Felvételi pontszámítás 2017
A 2017-es felvételi pontszámítás, példákkal képekben:
2017.02.06.
Csapatépítés a’la 9.B
Egy kellemes januári napon osztályfőnökünk, Tücsökné Asbóth Réka tanárnő suli-bulit szervezett osztályunknak.
Nem titkolt célja az volt az összejövetelnek, hogy a diákok jobban megismerjék egymást, az „új” osztály közösségét összekovácsolják.
A teremfoglalás-rendezés után közösen vacsoráztunk egy közeli étteremben, azután jöttek a programok. Önismereti játékkal, filmnézéssel, film elemzéssel telt az este. A tornateremben is csapatversenyeken vettünk részt.
A legizgalmasabb rész csak ezután következett: éjszaka a suliban! A sejtelmes lámpafényben beszélgettünk, nagyokat nevettünk, remekül éreztük magunkat.
Reméljük, hogy ezután az első közös élmény után sok hasonló izgalmas programon vehetünk még részt osztályfőnökünk szervezésében.
2017.01.20.
Osztálykirándulások
Osztálykirándulásokról készült beszámolók
2016.06.23.
Diáknap 2016
Iskolánkban 2005 óta minden év tavaszán a 11. évfolyam komoly megmérettetésre készül.
„Kicsiben” gyakorolják a demokrácia alapjait: eldöntik, hogy milyen kampány programot állítanak össze annak érdekében, hogy osztályuk jelöltjei legyenek az adott év diáknapján a „diákkirályok”. Minden osztály elkészít egy kb. 20-30 perces kampányfilmet, és bizony nem egyszerű eldönteni, hogy melyik ötlet a legjobb, a leginkább kameráért kiáltó. Ezután forgatókönyv készül, szereplőválogatás történik, és indulhat a forgatás. Szponzorokat kutatnak fel, hogy a kampánynapon különféle programokkal (zene, tombola, büfé) próbálják „meggyőzni” az iskola többi tanulóját arról, hogy csakis az adott osztály jelöltje lehet az IGAZI KIRÁLY.

Miután ebben a tanévben a 11.B osztály megnyerte a diákkampányt, április 22-én megrendezték a Jókai Gimi diáknapját. Az iskola vezetői jelképesen megkoronázták a kampánygyőztes királyi párt, és erre a napra átadták a hatalmat az iskola tanulói felett.
 

Programokkal és nevetéssel teli nap volt az a péntek.


Megrendezésre került egy régi, mára már elfelejtettnek hitt verseny, a Faqtusz kupa, mely egy sorversenyt takart. Az osztályokból 5-6 fős csoportok vettek részt a játékon, ahol különböző ügyességi, illetve játékos feladatokat kellett megoldaniuk együtt.

Emellett a nap folyamán egész napos volt a strandröplabda, foci, karaoke és a teqball.  

 A jó hangulatról és arról, hogy ne legyen csend a 11.A osztály egy tanulója gondoskodott.  A nap folyamán jégkásával tudták magukat hűteni a diákok és tanáraink, és az éhes hasak az ebéd elkészüléséig sült krumplival telhettek meg.


Az ebéd babgulyás volt „szénégető módra”, ami szerintem mindenki számára emlékezetes marad.

(szöveg: Szalai Evelin, fotó: Lovas Lilla)

Kampányvideó:
http://indavideo.hu/video/PAGE_of_Heroes_11A
https://www.youtube.com/watch?v=Kg3UiiqZI9s
2016.05.03.
PRO URBE-díjas a Komáromi Jókai Mór Gimnázium igazgatója
2016. április 26-án Észak- és Dél-Komárom képviselő-testületeinek közös ünnepi megnyitó ülésén került sor az idei díszpolgári címek, valamint a Pro Urbe és polgármesteri díjak átadására.
Ebben az évben az a megtiszteltetés érte iskolánkat, hogy Udvardyné dr. Mühlenkampf Erika, intézményünk igazgatója is átvehette a Pro Urbe kitüntetést.
Született komáromi. A német-biológia szakos köziskolai tanári képesítésének különböző fokozatait a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen, a szegedi József Attila Tudományegyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen szerezte. Közoktatásvezetői tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végezte. Birtokosa a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Doktori és Habilitációs Bizottsága által adományozott egyetemi doktori címnek, melyet biológiai kutatómunkájával ért el.

Pályáját a Komáromi Jókai Mór Gimnáziumban kezdte 1987-ben, a német nyelv és biológia tantárgyak tanításával. 1995-ben az intézmény igazgatóhelyettesévé, majd 1 évvel később az iskola igazgatójává nevezték ki. Idén, október 1-jén lesz húsz éve, hogy a Komáromi Jókai Mór Gimnázium munkáját irányítja. Tanárként, igazgatóként, szaktanácsadóként, közoktatási szakértőként és érettségi elnökként mindig számítottak, számítanak szaktudására és szakszerű véleményére. Szoros kapcsolatot ápol a város egyéb intézményeivel, de országos, sőt országhatáron túli szervezetekkel is.

Társadalmi elismertségét mutatja, hogy az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség 2012-ben az „56-os Hűség a Hazához Érdemrend Nagykeresztje” kitüntetését adományozta számára a fiatalok magyarságtudatának erősítéséért.
Az igazgatónő nemcsak kollégáitól, de önmagától is megköveteli, hogy választott hivatását nap mint nap magas színvonalon végezze, és hogy az oktatás-nevelés mellet olyan példát is mutasson, értéket is hordozzon, mely tiszteletet követel.

(a Komáromi Újság XI. évf. 31. sz. alapján)
2016.04.30.
Jókai Legerősebb Embere 2016
Ki a Jókai Legerősebb Embere?

Iskolánkban idén 15. alkalommal rendeztük meg a Jókai Legerősebb Embere vetélkedőt március 31-én. Minden évben nagy izgalommal készülnek az osztályok a fizikai megmérettetésre, latolgatják az esélyeket, talán – titokban – még fogadásokat is kötnek. Van olyan diák, aki komoly erőnléti edzésen vesz részt, hogy a legjobb formáját hozza, mások bíznak a szerencséjükben.
Az ügyességi sorversenybe iskolánk minden osztálya nevezett csapatokat.
- A Solum Kft-től 90 kg burgonyát kaptunk, ezt kellett a csapatoknak a kijelölt úton egyik pontból a másikba eljuttatniuk. Elsősorban az időt mértük, hogy melyik csapat a leggyorsabb. Külön értékeltük a 7-10. és a 11-12. évfolyamosokat – tájékoztatott Pőcze László testnevelő tanár úr, a verseny szervezője.


Aki a tanulók közül a csapatversenyben nem vett részt, a Gól című filmet tekinthette meg, amely Santiago Munez, a Newcastle United játékosának küzdelmét mutatta be a mexikói bevándorlófiú hétköznapi életétől a sztárcsapatba kerülésig.
A felsőbb évfolyamosok közül a 11.B osztály bizonyult taktikásabbnak, gyorsabbnak, míg a kisebbek közül a 10.B szerepelt a legjobban.
A versenybe 15 egyéni induló is nevezett. Nekik erőnléti feladatokban kellett bizonyítaniuk, hogy méltóak a gimi legerősebb embere címre.
Végül az egyéni indulók között kivételesen két győztest hirdettek: Tóth Barnabás 11.B osztályos tanuló megérdemelten nyerte el a Jókai Legerősebb Embere címet, de az egyetlen női induló, Németh Nikolett 12.A osztályos tanuló is megdolgozott a Jókai Legerősebb Hölgye címért. Az alsóbb évfolyamosok között Maksimčuk Valentín 8.A osztályos tanuló lett a legerősebb.
A nyertesek nem csak oklevelekkel és kupákkal lehettek gazdagabbak – meg persze élményekkel –, hanem strand-, mozi- és gokartbelépővel, sárkányhajózási lehetőséggel, tortával, gyümölcsökkel megrakodva hagyhatták el a küzdelem színterét.
2016.04.04.
Indonéz nap
Indonesia Goes To School
2016. február 2-án levelet kapott iskolánk igazgatója, Udvardyné dr. Mühlenkampf Erika az Indonéz Köztársaság budapesti nagykövetségéről.

A levélben arról tájékoztatták, hogy Indonézia budapesti követsége útnak indított egy „Indonesia Goes To School” azaz „Indonézia az iskolákba megy” elnevezésű programot. A program célja, hogy egy rendhagyó földrajzóra keretében bemutassák a magyar fiataloknak Indonéziát.
Mivel iskolánkban minden év tavaszán hagyományosan idegen nyelvi napot rendezünk, amelynek keretében az intézményünkben tanult idegen nyelveké a főszerep, az idegen nyelvi munkaközösség javasolta, hogy ebben az évben ne a hagyományos program (színdarabok, dalok, versek előadása idegen nyelveken) legyen, hanem lássuk vendégül H.E Wening Esthyprobo Fatandari nagykövet asszonyt és kíséretét.

A március 23-án tartott rendezvényen elsőként iskolánk igazgatója, Udvardyné dr. Mühlenkampf Erika üdvözölte a vendégeket. Elmondta, mennyire fontosnak tartja a kapcsolatot más népekkel, más kultúrák megismerését. Iskolánk évtizedek óta jó kapcsolatot tart fenn európai országok középiskoláival, rendszeresen látogatják egymást a diákcsoportok. Külön öröm ezért számunkra, hogy egy Európán kívüli ország életébe is bepillantást kaphatunk az Indonéz Nagykövetség jóvoltából. Az üdvözlőbeszéd után átadta a nagykövet asszonynak iskolánk jelvényét, egy Magyarország albumot, egy kézzel festett magyar porcelánt és a komáromi helytörténészek által ebben az évben összeállított komáromi helytörténeti tankönyvet.

A nagykövet asszony szintén üdvözölte a megjelent pedagógusokat, a város képviselőjét és a diákokat. Beszámolt az érdeklődő diákoknak a program eddigi állomásain tapasztaltakról. Indonéziáról szóló könyvet, apróbb ajándékokat és országukat ábrázoló különleges, selyemre batikolt térképet ajándékozott iskolánknak, az igazgatónőnek pedig egy gyönyörű, kézzel készített selyemsálat.

Páldi Zoltán követségi munkatárs bevezetőjében rövid prezentációban bemutatta Indonézia, a több mint 10 000 szigetből és félszigetből álló ország különleges természeti adottságait, kultúráját.

Indonéziában ösztöndíjjal kint tanuló magyar fiatalok különleges hangzású indonéz ütőhangszereken - rindiken és kecapin - adtak elő nyugat-jávai és Bali-szigeti tradicionális zenedarabokat, valamint szintén e szigetekről származó, különlegesen kecses mozdulatokkal kísért hagyományos táncokat mutattak be a táncosok.

A program zárásaként a hagyományos viseletbe öltözött nagykövet asszony aktív közreműködésével gimnáziumunk valamennyi tanulója és pedagógusa elsajátíthatta egy kelet-nusa tengara-i tánc alaplépéseit.
2016.03.31.

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára