Bajnok két keréken

Bajnok két keréken
Héregi Péter 11.B osztályos tanulónk a Brigetio KSE berkeiben évek óta sikeresen vesz részt országúti kerékpár versenyeken. Jelenleg vezeti korcsoportjában, az U19-ben a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokságot, és bízunk benne, hogy hamarosan elnyeri a címet. A bajnokság Pétfürdőn rendezett 4. fordulójában a 21 km-es változatos domborzatú pályán Péter a dobogó második fokára állhatott fel.
A Komáromi Napok rendezvénysorozába már hagyományosan illeszkedő, észak-Komáromban megrendezett Csárda-túrán is sikeresen szerepelt. Az extrém hosszú, 110 km-es távon Péter másodikként ért célba korcsoportjában.
Rendszeresen versenyez a Szlovákia Ringen megrendezett országúti kerékpár bajnokságon is, ahol pillanatnyilag szintén ő vezeti a mezőnyt. Az április 13-án megrendezésre került Bike Attack versenyen az 59 km-es távon a kedvezőtlen időjárás ellenére Péter az abszolút 35. helyen ért célba, és ezzel a fantasztikus teljesítményével megszerezte korcsoportjában az első helyezést.
Eredmények 2016:

  • Csárda túra Classic 40: junior 1. hely
  • II.Brigetio országúti maraton: férfi U19 2. hely
  • Bakonyerdő Királya: junior U15 1. hely
  • V-Bike Maraton: férfi junior 1. hely
  • Móri Karika 50 km: férfi felnőtt 13. hely
  • Tour de Ring 24h: 6 fős férfi csapatverseny 4. hely
  • Bike Attack 2. forduló: férfi junior 2. hely
  • Bike Attack 3. forduló: férfi junior 2. hely
  • Szent István Napi Teljesítménytúrák: férfi felnőtt long70 6. hely
  • Pikó Bike Maraton: férfi junior cross 1. hely
  • Peppe Időfutam: országúti férfi junior 5. hely
  • I. Brigetio országúti időfutam: férfi junior 6. hely

Gratulálunk a szép sikerekhez, és szorítunk a bajnokságért!

Képek: